11.

*********************

A nap besüt az ablakomon, ideje felkelnem. Először nem tudom kinyitni a szemem, de szépen fokozatosan sikerül megszoknom a fényt. Nyújtózkodok egy nagyot, majd kikelek az ágyból. Egyenesen a konyhába veszem az irányt, hogy elkészítsem reggeli kávémat, de meglepetésemre egy ember már megelőzött.

- Kai?! Hát te? – ekkor leesik, hogy én csak egy szál bugyiba és egy trikóba vagyok. Magam elé kapom kezeimet és gyorsan visszaszaladok a köntösömért.

- Tegnap nem volt hol aludnom és Hyun Ah megengedte, hogy egy éjszakára meghúzzam magam a kanapén. Kérsz kávét? – mutatta fel a kancsót.

- Aha… De én ezt nem értem… Hyun Ah tegnap este nagyon ki volt rád bukva, most meg csak így?

- Megbeszéltük. – rántott vállat.

- Áh, vagy úgy. – kitölti egy csészébe a kávét, tesz bele tejet és egy kis cukrot. Átveszem tőle és leülök a konyhaasztalhoz. – Mond, hogy nem igaz az, amit Hyun Ahnak mondtál Chanyeolról.

- Nem igaz, csak féltékeny voltam. Ennyi.

- De miért?

- Mert Chanyeol semmit sem tesz és mégis mindenki őt szereti.

- Ajj Kai. Ő igenis tesz olyasmit, amit te nem. Kedveskedik az embereknek. – erre csak egy vállrántás a válasz.

- Miért kéne kedvesnek lenni velük? Úgysem kapja vissza az ember sose azt, amit ad másoknak.

- Érdekes, Chanyeol mégis. Nem gondolkodtál már el azon, hogy lehetnél kicsit lazább és kedvesebb?

- Nem éreztem szükségét.

- Hát akkor most épp ideje rájönnöd arra, hogy változtatnod kellene magadon.

- Mi folyik itt? – jön ki álmos fejjel Hyun Ah. Nem zavartatja magát, hogy alig takarja valami is testét, de valószínűleg ez is a terv része. Fejét fogja, szemeit se nyitotta ki még rendesen, csak hunyorogva néz körbe. – Hm… kávé. Cukorral és sok tejjel kérem. – Kai megcsinálja neki, Hyun Ah meg lezuttyan mellém a székre. Kai odahozza neki a bögrét, majd helyet foglal ő is velem szembe. Nagyokat kortyolgatunk a bögrénkből, de egy szót sem szólunk egymáshoz, csak néha egy-egy szúrós pillantást váltok Kaijal. Hyun Ah mintha itt se lenne. Nagyon szarul néz ki, lehet, hogy a sok piától.

 Jól vagy? – kérdezem, de nem válaszol. Kaijal aggódó arccal nézünk össze. Elkezdem simogatni Hyun Ah vállát, Kai leguggol mellé, és felemeli lassan az állát.

- Minden oké? – fejrázás a válasz. Felpattan és kirohan a fürdőbe, de már túl későn, mert a parkettát is végigrókázta. Kai utána siet, segíteni neki, én kint maradok, és térdre rogyva elkezdem feltakarítani hányását.

********************

*Kai PoW*

- Ez így nem lesz jó. Nem tudok… - de ekkor mindent kiad magából. Haját fogom, nehogy az is olyan legyen. Az én gyomrom is felkavarodik, de megpróbálom magamba tartani.

- Megvagy?

- Azt hiszem igen. – egész testében remeg, bőre sápadt.

- Akkor kiviszlek innen és hozok neked egy pohár vizet. – karját átdobom a vállamon, hogy megtámasszam, de nagyon esetlenül megy.

- Nagyon fáj a hasam. – szorosan nyomja oda kezét, hogy elmúljon a fájdalom.

- Beviszlek a szobádba. – nem tudok mit tenni, felkapom a karomba. Gyorsan beszaladok vele a szobájába, ami nem túl nagy és elég sötét. Lerakom az ágyára, betakargatom, majd hozok neki vizet.

- Jól van? – kérdezi a konyhában Hyo Rin.

- Nem igazán. Nincs egy fájdalomcsillapítód?

- Nem szedhet folyton azt! Lehet, hogy túl sokat vett be, és az a baja. Mostanában majdnem minden nap vett be egy szemet.

- De minek?

- Szerinted?

- Inkább nem akarom tudni. De valamit csak kell neki adnom. Nagyon szarul van.

- Szerintem hagyjuk, had ürüljön ki minden a szervezetéből.

- Legyen. – beviszem a pohár vizet.

- Köszönöm. – mondja erőtlenül.

- Nincs mit. – leülök mellé. – Te tényleg szedsz fájdalomcsillapítót?

- Igen.

- De minek? – tudom, hogy nem fog rá válaszolni. – Buta vagy. – szemei megtelnek könnyekkel. – Nem úgy értettem, ne vedd a lelkedre, de ez nem normális dolog. Miért akarod magad tönkretenni?

- Én nem… nem is tudom. – szipogja.

- Hyun Ah, te egy szerencsés csaj vagy, akinek mindene meglehet az életben, nem mellesleg szép is, te meg itt bedrogozod magad! Nem értelek. Na, hagylak pihenni. Én elmegyek. Köszönöm, hogy itt lehettem. – meghajolok.

- Én köszönöm, hogy segítettél.

- Szép álmokat. – becsukom az ajtót. Összepakolom a cuccom, felkapok egy pólót és szépen elrakom az ágyneműt.

- Mész? – kérdezi Hyo Rin.

- Igen. Neked is köszi, hogy itt lehettem.

- Nincs mit. – halkan kinyitom az ajtót és kimegyek rajta.

************************

- Jó reggelt. Hol van Kai? – kérdezi SeHun kómás fejjel.

- Máshol aludt. Nem volt képes a nagy hangzavarba elaludni. – mondom.

- Többiek?

- Még alszanak. – suttogom. A semmibe bámulok, már megint kezd visszatérni a magába meredős Chanyeol. Úgy döntök, felhívom Hyo Rint, hogy mi volt Kaijal. – Szia, édesem.

- Az előbb köszöntem neked, mellesleg nem vagyok az édesed. – néz rám SeHun. – Jaaa… bocsi.

- Hogy vagy? – kérdezem Hyo Rint.

- Én jól, viszont Hyun Ah szarul. Kihányt mindent, amit tegnap evett.

- Uh… Add át neki, hogy jobbulást. Kait befogadtátok?

- Én csak reggel jöttem rá, hogy nálunk aludt. Most meg tök normális volt Hyun Ahval. Elbeszélgettem vele egy kicsit.

- Ma nem találkozunk? Én ráérek.

- Dehogynem. Nem tudnál ide jönni. Hyun Aht nem merem itthon hagyni.

- Persze! És mikor?

- 2 után?

- Tökéletes. – máris sokkal jobb kedvem lett. – Addig is millió puszi.

- Neked is, szia. – leteszi.

- Sehun, te barom. – megdobom egy párnával. Kulcsok zörgését hallom, amire mind a ketten figyelmesek leszünk. Kai jön be az ajtón.

- Annyeong. – ledobja a cuccait és leül mellém. – Mi olyan érdekes rajtam?

- Semmi… - összenézek Sehunnal, akinek ugyanaz az arckifejezés van az arcán, mint nekem.

Lassan a többiek is felkelnek, megtelik élettel a ház.