2012. május 26., szombat

14.


*******************

- Channie, kérlek, ne most. – csitítottam felgyülemlő érzéseit. Alig választ el valami attól, hogy lefeküdjek vele, de tartom magamban a lelket, és megállítom. – Inkább menjünk ki, és nézzük meg, hogy van Hyun Ah. – nem nagy öröm neki, de mégis beleegyezik.
- Oké. – megfogja a kezem és együtt meglessük őket. Kai kint van és énekel, Hyun Ah pedig őt figyeli.
- Hali. – köszönök oda és ledobom magam barátnőm mellé. – Na, hogy vagy?
- Háát… Egész jól. – mosolyog rám. Nála ez azt jelenti, hogy minden oké. Egyszerre nézünk Kaira, majd egy mindent mondó pillantást váltunk, amitől elnevetjük magunkat.
- Ki jönnél egy percre a mosdóba? – súgja nekem.
- Naná. – felpattanunk és bevonulunk a fürdőbe.
- Uram atyám!! Mit vétettem, hogy egy ilyen szexisten van a házunkba? – haját tépi.
- Hyun Ah, most kért meg Chanyeol, hogy legyek a barátnője.
- És mit mondtál? – alig várja, hogy válaszoljak.
- Azt, hogy igen. Miért, mit mondtam volna mást?
- Hát tőled minden kitelik, azt is mondhattad volna, hogy nem.
- Azért annyira nem vagyok hülye. – torkollom le.
- Amúgy Kai megint bunkózott egy sort. – leül a kád szélére. Látom rajta, hogy szarul esik neki, hogy Kai ilyen, de nagyon nem lehet ellene tenni.
- Én már beszéltem a fejével, de úgy látszik, visszatér néha belé ez a stílus.
- Minden esetre most egész normális, mármint ahhoz a Jong Inhoz képest.
- Szeretnéd, ha a pasid lenne?
- Perszee! De nem tudom, meddig bírnám mellette. Olyan kiszámíthatatlan, tiszta hangulatember. És, Channievel minden oké?
- Egyelőre igen. Vicces, kedves, aranyos. Remélem neki nincsen bunkó oldala.
- Ilyen nincs, hogy egy embernek ne lenne, de reméljük, hogy nem olyan nagy benne ez az énje. – megsimogatja a karomat és feláll. – Be tudnál hozni nekem valamilyen ruhát?
- Milyet?
- Őőő… Hozz be egy melegítőt, mindegy milyet. – bemegyek a szobájába és kikeres neki egy lilás melegítőnadrágot és a hozzá illő kardigánt megy egy fekete pólót. Visszamegyek és beadom neki.
Kai és Chanyeol nagyban beszélgetnek és együtt készítik a kaját. Olyan édesek együtt, hogy leragadok náluk, és figyelem, mit művelnek. Kai hagymát vág, Channie meg a tűzhely körül kering, és amikor észrevesz egy nagy vigyort ereszt az arcára. Nem bírom ki, hogy ne menjek és bújjak hozzá. Rápaskolok a lapos hasára, belefúrom fejem a mellkasába.
- Segítsek valamiben? – fordulok felé.
- Nem kell, vagyis… hol van a tészta? – a felettem levő szekrénybe benyúlok és előveszek egy csomag tésztát. Kibontom és a fortyogó vízbe szórom tartalmát.
- Amúgy tudsz főzni? – kérdezem.
- Fogjuk rá, Kainak jobban megy. – hátranézünk, és együtt nézzük, ahogy Kai sürög-forog a pultnál. Zöldségeket vág, csakis arra koncentrál, amit csinál. Figyelembe se vesz minket. – Hahó, Kai! Itt vagy még?
- Ja, ahha. Szia Hyorin.
- Annyeong. Mi lesz a kaja?
- Csirkés, zöldséges tészta. Nem nagy cucc, de elég hamar el lehet készíteni. Mindjárt kész is, szóval megteríthetnétek addig. – ekkor Hyun Ah is csatlakozik a társaságunkhoz. Jong In megbámulja egy percre, aztán visszafordul a húsok felé.
Kirakom az evőeszközöket és a tányérokat, amiket Channie szépen elrendez. Egy alátétet teszek az asztal közepére, amire Kai rárakja a tésztát. Mindannyian leülünk és szedünk magunknak a forró tésztából.
- Hmm… Ez nagyon jó Kai! – hízeleg neki Hyun Ah.
*********************
*Kai PoW*

Büszkeséggel tölt el, hogy mindenkinek ízlik a főztöm.
- És most kapcsoljuk mai sztárhíreinket. Az EXO igen híres lett mostanság, nagyon sok rajongójuk van, bomladoznak a tagok után a csajok. Viszont ma egy rakás rajongó szeme láttára ölelt át egy lányt, az EXO-K egyik tagja, azaz Park Chanyeol. Ez még semmi, mert ami utána történt, nagyon kikészítette Chanyeol hű rajongóit. A fiú felment a lány házába. DE! Ez még mindig nem elég, ugyanis pár órával később feltűnt Kim Jong In is a ház előtt, aki szintén felment a házba. Vajon mi folyik itt? Egy biztos, nem lesz nyugtuk a srácoknak. – fejezi be a témát a bemondó fiatal csaj. Tátott szájjal ülünk az asztalnál, senki se mer megszólalni. Első kérdés, ami felmerül bennem, az, hogy ezt hogy fogjuk kimagyarázni. Semmi eshetőségre se mondhatjuk az igazat, bár nem térhetünk el nagyon a valóságtól. Suho véleménye lenne most a legjobb, de nem akarom még ezzel zargatni. Hyorinra, majd Chanyeolra téved szemem. Mindkettejük arcán aggodalom van és félelem. Most jöttek össze és már is ilyen nagy kalamajkába keverednek. Viszont Hyun Aht még ki tudjuk vonni az egészből. A bemondónak igaza volt, egyhamar nem fognak leszállni rólunk! 

2012. május 25., péntek

Még egy új fici ._.

http://intoblazelostinmaze.blogspot.com/


Tudom, tudom, még az előzőt se fejeztem be, de hát ha jön az ihlet ... ^^ ez most merőben eltér az előzőktől, de remélem majd ez is tetszeni fog ._. Nem mondok róla még sokat, és igazából csak akkor kezdem el folyamatosan felrakni, ha már befejeztem a Zelost (>>OLDAL<<) *ami lassan bekövetkezik* 

2012. május 23., szerda

13.




Mikor odaérek, egy idős férfi épp akkor jött ki a házból, így beengedett. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, és ahogy az ajtó elé értem, bekopogtam, de semmi válasz. Lenyomtam a kilincset, hátha nyitva van és meglepetésemre kitárult előttem a lakás. Mikor beléptem, vártam, hogy Chanyeol vagy Hyo Rin meglepődött arccal néz majd rám, de nem ez fogadott. Senki se volt a nappaliba. Elindultam a két hálószoba közötti kis folyosón, hátha meghallok valamit. Ekkor megütötte a fülemet Chanyeol mély, dörmögő hangja Hyo Rin szobájából.
***********************

- Chanyeol, én ezt… nem… akarom. – lihegtem csókok ezrei között.
- Én sem, még nem. – nyalogatta szám szélét. Hiába próbáltam neki ellenállni, minél tovább csókolt, annál jobban kívántam testét. Mikor már tényleg úgy éreztem, hogy itt most elég, mert leteperem, kicsit ellöktem magamtól, de csak finoman. – Mi van? – néz rám csodálkozva.
- Elég lesz, mert iszonyatosan megkívántalak. – vörös leszek, mint a rák.
- Jogos, ne haragudj. – Kicsit feljebb nyomom magam, ő a térdeimre hajtja fejét és az éjjeli szekrényemet nézi. Odahajolok, és megnyalom az arcát. – Basszus, ne csináld már! Ha nekem abba kellett hagynom, akkor most ne izgass! – arcát kezeim közé rakom és nagyujjammal simogatom puha pofiját. Ő jobban hozzádörgölődzik, közben gyönyörű szemeit becsukja. Chanyeolt figyelem, amikor neszekre leszek figyelmes.
- Hallottad?
- Mit? – néz rám.
- Maradj csöndbe, majd meghallod. – csitítottam. Néma csendbe vártuk, hogy mikor haljuk meg újból, és akkor kopognak az ajtón. A szívem majd kiugrik a helyéről, úgy megijesztettek.
- Ki az? – kérdezte Channie. Láttam, hogy izgulva várja, ki lép be a szobába, de, hogy őszinte legyek, nagyon beparáztam, hogy valami betörő.
- Sziasztok. – lép be fülig érő szájjal Kai.
- Te mit keresel itt? – nézek rá meglepődött arccal. Nem számítottam rá.
- Otthon dög unalom volt, gondoltam meglátogatom Hyun Aht, hogy, hogy van.
- Alszik, de próbáld meg felébreszteni, mert este nem fog tudni majd aludni. – becsukja maga mögött az ajtót. Chanyeollal összenézünk, végül csak megrántom a vállam. – Azt hiszem, elindult valami Kaiban.
- Igen, szerintem is. Hyo Rin?
- Hm? – kaptam el a tekintetét.
- Tudom, hogy csak pár napja van köztünk valami, de én szeretném, hogy a barátnőm legyél hivatalosan is. – össze kulcsoljuk kezünket és megcsókolom, de mire ráeszmélek, hogy mi folyik, már megint fölöttem van és pólóm csücskét babrálja.
********************
*Hyun Ah PoW*

Valaki simogatja az arcomat. Először azt hiszem, Hyo Rin az, de hamar rájövök, hogy ahhoz túl férfias és érdes kéz ér orcámhoz. Nyelek egy nagyot és kinyitom a szemem. Kai mosolyog rám vissza.
- Jó reggelt. – köszönt.
- Hány óra?
- Most, 5 óra múlt 5 perce. Elég sokáig aludtál.
- És te nem mentél haza? – kérdeztem óvatosan.
- De, de unatkoztam és visszajöttem. Chanyeol is itt van Hyo Rin szobájában.
- Ó…
- Jobban vagy már?
- Igen, de éhes vagyok meg szomjas is.
- Menjünk ki a konyhába, majd csinálok neked valamit meg adok neked vizet, ameddig elkészül a teád.
- Miért foglalkozol velem ennyit? – félve érdeklődök, de tényleg foglalkoztat a kérdés.
- Nem tudom. Talán ki akarlak engesztelni, vagy… - elhallgat. Nem fejezi be a mondatát, hanem fogja magát, és kimegy.
- Vagy? – állok fel lendületesen az ágyból és kiloholok utána.
- Semmi. Nem mondtam, hogy vagy. – tagadja le.
- Kai, ne nézz hülyének! Mond meg az igazat.
- Nem rád tartozik. Majd talán egyszer elmondom, de nem most. – erőteljesen kirántja a hűtőajtót és kivesz valamiket. Egy pohárba tölt nekem vizet, amit odaad és parancsolja, hogy ameddig ő kint tevékenykedik a konyhába, én vonuljak a nappaliba és pihenjek. Engedelmeskedek neki, mert néha tényleg meg tud rémiszteni ezekkel a hangulatváltásaival.
Bekapcsolom a Tv-t, és milyen meglepő, hogy a zenecsatornán épp az EXO ment… Kai elkezd énekelni, amitől kiráz a hideg. Ez most komoly? Itt fog nekem énekelni? Élőben? Semmi playback, se semmi. Csak Ő és a zene. Nem csalódtam, tényleg gyönyörű hangja van így is, és miközben vastag szája megremeg a magasabb hangoknál, nyakán kidudorodnak az erek, és közben beleéléssel készíti nekem a vacsorámat. Mintha nem a földön lennék, mert az angyal beköltözött a konyhámba. 

2012. május 22., kedd

12.


Elérkezett a délután és már lázasan készülődtem a randira, amit még BeakHyun is megjegyzett.
- Elég lesz már abból a sprayből. – legyezett az orra előtt. – Chanyeol, ezt vedd le. – letépi rólam a dzsekimet. – És kell még valami ide… - leveszi a polcról a fullcapemet, és kezembe nyomja - … ezt vedd fel.
- Úgy fogok kinézni, mint egy csöves.
- Nem, hanem laza leszel. Bazz, nehogy már így kiöltözz! Csak hozzá mész a lakására. Vedd le ezt a nadrágot is, és húzz fel egy kevésbé feltűnőbbet. Mondjuk ezt a farmert. – dob ki a szekrényemből egy sötétebb színű farmernadrágot. Átöltözök gyorsan, kicsit megigazítom magam a tükörbe és kiveszem Baeki kezéből a kocsi kulcsot.
- Nincs mit. – mondja, mikor már háttal vagyok neki.
- Köszi. – becsapom az ajtót és lesietek a lépcsőn. Kai szerencsére kint hagyta a kocsit, így nem kell vesződnöm a kiállással. Beindítom a járművet és kihajtok az utcára.
A belváros felé egyre nagyobbodnak a sorok, már megint megállt a forgalom. Ez az átka Szöul utcáinak. Nem tehetek mást, mint hogy megvárom, míg eljutok a következő kereszteződésig, ahol aztán végre kiszabadulok innen és ott leszek Hyo Rinéknél.

Már több mint egy órája ülök a kocsiban, mire elérem a kereszteződést. Hyo Rin pont akkor hív, amikor a házuk előtt állok.
- Hol vagy? – kérdezi aggódó hangnemmel.
- Most értem ide. – leteszem. Pár perc múlva már nyakamba csimpaszkodik Hyo Rin és akkora lendülettel szaladt nekem, hogy kis híján hátra estünk.
- Miért késtél? – gyanakvó szemekkel nézett rám.
- Nyugi, csak ez a buzi forgalom. Már megint  tök nagy dugó van a városban. Amúgy Hyun Ah hogy van?
- Alszik, szóval csendbe kell lennünk.
- Szerintem nem is akarok túl sokat beszélgetni, elég, ha Dr. Park Chanyeol áttanulmányozza szád minden egyes felületét. Ígérem, néma csendben. – belecsípek a fenekébe, amitől hangos kacajban tör ki a lépcsőházban. Amikor ajtajuk elé érünk, pisszeg egyet és lassan kinyitja azt.
************************
Belépünk az ajtón, Chanyeol leveszi magáról a cipőjét és bemegyünk a konyhába.
- Kérsz inni? – suttogom.
- Aha. – kiveszek egy poharat a szekrényből és töltök neki hideg kólát, de még mielőtt odaadnám neki, belekortyolok. – Tessék.
- Úgy gondoltad, hogy én ezt most elfogadom így? – kivillantja fehér fogait.
- Hát, akkor megiszom én. – ki akarom venni a kezéből, de nem engedi. Leteszi a poharat, és elkezd csikálni. Én automatikusan összekuporodok, hátat fordítok neki, és kezemet a hasam elé szorítom, de ő megtalálja a gyenge pontomat. Az oldalamat. Nevetőgörcs jön rám, amit nem tudok abbahagyni, de vissza kell fojtanom, nehogy Hyun Aht felébresszem. Chanyeol kezeivel átkarol, így azokat kezdem el püfölni, hogy eresszen el. Feladja végre magát, maga felé fordít és megcsókol. Nem hagyjuk abba, hanem nekinyom a pultnak. Falom a száját, nyelvemmel izgatom nyelvét, édes ízű nyála összekeveredik az enyémmel. Alsó felét nekem nyomja, így megint megérzem a becses felét, de most már tényleg nem tudok ellenállni neki. Abbahagyja a csókot, felkap, és bevisz a szobámba. Félek, hogy mi fog történni…
**********************
*Kai PoW*

Unatkozok. Azon filózok, vajon mi lehet Hyun Ahval. Remélem nem lesz sokáig beteg, mert úgy tervezem, hogy egyik nap találkozok vele. Nem tudom kiheverni azt a pillanatot, amikor reggel kijött abban a fehérneműben… Tudta, mi a gyengém. Úgy döntök, mivel nincs kocsi, ezért busszal elmegyek hozzájuk és ápolgatom kicsit, mert Hyo Rin most úgyis Chanyeollal lesz elfoglalva. Nem szólok senkinek, csak lelépek otthonról.  

2012. május 21., hétfő

11.


*********************

A nap besüt az ablakomon, ideje felkelnem. Először nem tudom kinyitni a szemem, de szépen fokozatosan sikerül megszoknom a fényt. Nyújtózkodok egy nagyot, majd kikelek az ágyból. Egyenesen a konyhába veszem az irányt, hogy elkészítsem reggeli kávémat, de meglepetésemre egy ember már megelőzött.
- Kai?! Hát te? – ekkor leesik, hogy én csak egy szál bugyiba és egy trikóba vagyok. Magam elé kapom kezeimet és gyorsan visszaszaladok a köntösömért.
- Tegnap nem volt hol aludnom és Hyun Ah megengedte, hogy egy éjszakára meghúzzam magam a kanapén. Kérsz kávét? – mutatta fel a kancsót.
- Aha… De én ezt nem értem… Hyun Ah tegnap este nagyon ki volt rád bukva, most meg csak így?
- Megbeszéltük. – rántott vállat.
- Áh, vagy úgy. – kitölti egy csészébe a kávét, tesz bele tejet és egy kis cukrot. Átveszem tőle és leülök a konyhaasztalhoz. – Mond, hogy nem igaz az, amit Hyun Ahnak mondtál Chanyeolról.
- Nem igaz, csak féltékeny voltam. Ennyi.
- De miért?
- Mert Chanyeol semmit sem tesz és mégis mindenki őt szereti.
- Ajj Kai. Ő igenis tesz olyasmit, amit te nem. Kedveskedik az embereknek. – erre csak egy vállrántás a válasz.
- Miért kéne kedvesnek lenni velük? Úgysem kapja vissza az ember sose azt, amit ad másoknak.
- Érdekes, Chanyeol mégis. Nem gondolkodtál már el azon, hogy lehetnél kicsit lazább és kedvesebb?
- Nem éreztem szükségét.
- Hát akkor most épp ideje rájönnöd arra, hogy változtatnod kellene magadon.
- Mi folyik itt? – jön ki álmos fejjel Hyun Ah. Nem zavartatja magát, hogy alig takarja valami is testét, de valószínűleg ez is a terv része. Fejét fogja, szemeit se nyitotta ki még rendesen, csak hunyorogva néz körbe. – Hm… kávé. Cukorral és sok tejjel kérem. – Kai megcsinálja neki, Hyun Ah meg lezuttyan mellém a székre. Kai odahozza neki a bögrét, majd helyet foglal ő is velem szembe. Nagyokat kortyolgatunk a bögrénkből, de egy szót sem szólunk egymáshoz, csak néha egy-egy szúrós pillantást váltok Kaijal. Hyun Ah mintha itt se lenne. Nagyon szarul néz ki, lehet, hogy a sok piától.
 Jól vagy? – kérdezem, de nem válaszol. Kaijal aggódó arccal nézünk össze. Elkezdem simogatni Hyun Ah vállát, Kai leguggol mellé, és felemeli lassan az állát.
- Minden oké? – fejrázás a válasz. Felpattan és kirohan a fürdőbe, de már túl későn, mert a parkettát is végigrókázta. Kai utána siet, segíteni neki, én kint maradok, és térdre rogyva elkezdem feltakarítani hányását.
********************
*Kai PoW*

- Ez így nem lesz jó. Nem tudok… - de ekkor mindent kiad magából. Haját fogom, nehogy az is olyan legyen. Az én gyomrom is felkavarodik, de megpróbálom magamba tartani.
- Megvagy?
- Azt hiszem igen. – egész testében remeg, bőre sápadt.
- Akkor kiviszlek innen és hozok neked egy pohár vizet. – karját átdobom a vállamon, hogy megtámasszam, de nagyon esetlenül megy.
- Nagyon fáj a hasam. – szorosan nyomja oda kezét, hogy elmúljon a fájdalom.
- Beviszlek a szobádba. – nem tudok mit tenni, felkapom a karomba. Gyorsan beszaladok vele a szobájába, ami nem túl nagy és elég sötét. Lerakom az ágyára, betakargatom, majd hozok neki vizet.
- Jól van? – kérdezi a konyhában Hyo Rin.
- Nem igazán. Nincs egy fájdalomcsillapítód?
- Nem szedhet folyton azt! Lehet, hogy túl sokat vett be, és az a baja. Mostanában majdnem minden nap vett be egy szemet.
- De minek?
- Szerinted?
- Inkább nem akarom tudni. De valamit csak kell neki adnom. Nagyon szarul van.
- Szerintem hagyjuk, had ürüljön ki minden a szervezetéből.
- Legyen. – beviszem a pohár vizet.
- Köszönöm. – mondja erőtlenül.
- Nincs mit. – leülök mellé. – Te tényleg szedsz fájdalomcsillapítót?
- Igen.
- De minek? – tudom, hogy nem fog rá válaszolni. – Buta vagy. – szemei megtelnek könnyekkel. – Nem úgy értettem, ne vedd a lelkedre, de ez nem normális dolog. Miért akarod magad tönkretenni?
- Én nem… nem is tudom. – szipogja.
- Hyun Ah, te egy szerencsés csaj vagy, akinek mindene meglehet az életben, nem mellesleg szép is, te meg itt bedrogozod magad! Nem értelek. Na, hagylak pihenni. Én elmegyek. Köszönöm, hogy itt lehettem. – meghajolok.
- Én köszönöm, hogy segítettél.
- Szép álmokat. – becsukom az ajtót. Összepakolom a cuccom, felkapok egy pólót és szépen elrakom az ágyneműt.
- Mész? – kérdezi Hyo Rin.
- Igen. Neked is köszi, hogy itt lehettem.
- Nincs mit. – halkan kinyitom az ajtót és kimegyek rajta.
************************
- Jó reggelt. Hol van Kai? – kérdezi SeHun kómás fejjel.
- Máshol aludt. Nem volt képes a nagy hangzavarba elaludni. – mondom.
- Többiek?
- Még alszanak. – suttogom. A semmibe bámulok, már megint kezd visszatérni a magába meredős Chanyeol. Úgy döntök, felhívom Hyo Rint, hogy mi volt Kaijal. – Szia, édesem.
- Az előbb köszöntem neked, mellesleg nem vagyok az édesed. – néz rám SeHun. – Jaaa… bocsi.
- Hogy vagy? – kérdezem Hyo Rint.
- Én jól, viszont Hyun Ah szarul. Kihányt mindent, amit tegnap evett.
- Uh… Add át neki, hogy jobbulást. Kait befogadtátok?
- Én csak reggel jöttem rá, hogy nálunk aludt. Most meg tök normális volt Hyun Ahval. Elbeszélgettem vele egy kicsit.
- Ma nem találkozunk? Én ráérek.
- Dehogynem. Nem tudnál ide jönni. Hyun Aht nem merem itthon hagyni.
- Persze! És mikor?
- 2 után?
- Tökéletes. – máris sokkal jobb kedvem lett. – Addig is millió puszi.
- Neked is, szia. – leteszi.
- Sehun, te barom. – megdobom egy párnával. Kulcsok zörgését hallom, amire mind a ketten figyelmesek leszünk. Kai jön be az ajtón.
- Annyeong. – ledobja a cuccait és leül mellém. – Mi olyan érdekes rajtam?
- Semmi… - összenézek Sehunnal, akinek ugyanaz az arckifejezés van az arcán, mint nekem.
Lassan a többiek is felkelnek, megtelik élettel a ház. 

2012. május 20., vasárnap

10.




*************************
* Kai PoW*


Már a harmadik hotelt járom meg, de mindegyik teltházas. Még egy jó helyet tudok, viszont ha ott nincs hely, valakinél ott kell aludnom. A para az, hogy minden ismerősöm, aki befogadna, nálunk van. Megérkezek a hotel elé, de már a parkolójából sejtem, hogy itt se lesz szerencsém. Be se megyek, inkább úgy döntök, keresek egy parkolót és felhívom Chanyeolt.
- Mi van? – kérdezi álmos hangon.
- Vége a bulinak?
- Még nem, de nem bírtam tovább, bealudtam.
- Jaa. Viszont én nem tudok sehol se aludni. Az összes hotel full tele van.
- Gyere vissza.
- De nem tudok ekkora hangzavarba aludni. Nem tudnád esetleg Hyun Ah számát odaadni?
- Minek?
- Hát… meg akarom beszélni Hyun Ahval a dolgokat… és ha minden flottul megy, még talán ott is tudok aludni.
- De ha be mersz menni Hyo Rinhoz, neked annyi Kai-ssi.
- Nem megyek, nyugi. De tényleg kell beszélnem Hyun Ahval. – lediktálja a számot, jó éjszakát kívánok neki és leteszem. Először hezitálok, hogy tárcsázzam-e a számot, végül mégis megnyomom a hívás gombot. Kicsörög.
- Haló?!
- Annyeong Hyun Ah… Figyelj, beszélnem kell veled. Ne haragudj azért, amit mondtam, nem is igazak, csak megesz a féltékenység és még a pia is rátett egy lapáttal. Nem gondoltam komolyan amit mondtam, de most szükségem van rád.
- Kai?! Te vagy az?
- Igen.
- Mit akarsz?
- Bocsánatot kérni… és…
- És?
- Majd elmondom, csak kérlek, mond meg, hol laktok. Személyesen akarok veled beszélni.
- Legyen, de többet nem bocsátok meg neked, ha még egyszer ilyen leszel.
- Oké. – elmondja az utca nevét és a ház számát. Leteszem és beindítom az autót. Sebesen száguldok az utcákon, kb 10 perc alatt oda is értem a ház elé. Szerencsére hajnalban nem volt túl nagy a forgalom.
- Itt vagyok. – mondom a telefonba. Hyun Ah leteszi, és alig egy perc múlva már ott áll előttem, még mindig ugyanabban a ruhában, amiben a buliba volt.
- Na, mond gyorsan, hogy mit akarsz, mert aludni szeretnék.
- Az igazság az, hogy én is.
- Akkor essünk túl rajta gyorsan.
- De nekem nincs hol aludnom.
- Szóval innen fúj a szél? – ijesztő mosoly terül szét az arcán.
- Mondhatjuk úgy is. – jövök zavarba. – De csak a ma estéről lenne szó és meg is beszélhetnénk a dolgokat.
- Nem kell, tudom, hogy hazudtál. Ezt a telefonba is bevallottad.
- Tényleg sajnálom. Hyo Rinnak elmondtad?
- Nyílván… Ő a legjobb barátnőm, és ha látja rajtam, hogy kurva ideges vagyok, megkérdezi mi a bajom. Lehet, hogy nálatok ez nem szokás.
- De. – vágom rá.
- Most legszívesebben elküldenélek a francba, de azért, mert képes voltál bocsánatot kérni, itt aludhatsz.
- Nagyon köszönöm. – meghajolok előtte.
- Nincs mit. – felmegyünk a lakásba.
- Nagyon szép a lakásotok.
- Köszi, bár nem tudom, mi szép rajta.
- Lányos. – mosolyodom el.
- A kanapé megfelel? – kérdezi közömbösen.
- Persze. Tökéletes. – ledobom a kanapé mellé a táskám, majd leülök.
- Várj, hozok neked ágyneműt. – eltűnik egy szobába, addig levetem pólómat, csak a melegítőm marad rajtam. Felkelek és keresek egy poharat. A csapból töltök magamnak vizet, amit hamar benyakalok, és még egyel töltök magamnak. Ekkor Hyun Ah visszatér az ágyneműmmel. – Elég önkiszolgáló vagy.
- Iszonyat szomjas voltam, bocsi.
- Semmi. – leteszi a fotelre a takarót meg a párnát, a táskámat meg le a földre. Először ráterít egy lepedőt, de megállítom.
- Hagyjad, majd én megcsinálom. – megáll és átadja nekem a lepedőt.
- Akkor, én, el is mennék aludni, ha nem baj.
- Nem, dehogy. És még egyszer köszi, hogy itt aludhatok. – átölelem. Ettől meglepődöttség ül ki az arcára.
************************
*Hyun Ah PoW*

Olyan meleg és kidolgozott teste van. Nem akarom elengedni, pedig nem akarom, hogy azt higgye, bármit is megtehet velem. Végre elenged. Egyszerűen annyira helyes és gyönyörű teste felizgatja minden egyes porcikámat, csak lenne másmilyen személyisége…
 **********************
* Kai PoW*

Elengedem, de még mindig felső testemet bámulja. Megvakarom fejemet, alsó ajkamat harapdálom. Annyira jól néz ki ebben a ruhában.
-  Akkor, hát… jó éjszakát. – töri meg a csendet.
- Neked is. – elindul a szobája felé. Lekapcsolja útközben kint a villanyt, így vak sötétben tapogatózok a kanapé után. Magamra dobom a takarót, kezemet a párna alá gyűröm és álomra hajtom fejem.  

9.


*Hyun Ah PoW*



- Szóval te mindenkivel ilyen vagy? – kérdezem.
- Többnyire, vagyis idegenekkel igen. Nincs kedvem velük jó pofizni. De nem hagyhatnánk ezt a témát?
- De. Milyen szép csillagos az ég. – nézek fel.
- Igen. – ő is felnéz. – Ugye nem mondtátok meg senkinek, hogy hol lakunk?
- Nem, dehogy!
- Huh, köszi. Már attól féltünk, hogy…
- Áh, megnyugodhatsz. Eszünk ágába se volt elárulni senkinek, hiszen az nem csak nektek lett volna szar.
- Igaz is. – beáll a kínos csend. Mindketten az eget fürkésszük, és a házból kiszűrődő zenét hallgatjuk. Öt perc után végre megszólal. – Hozok egy kis piát. Kérsz?
- Aha. – bemegy, addig is előkapom a kistükröm, meg a rúzsom, és kicsit megigazítom a sminkem. Ekkor Hyo Rint és Chanyeolt vélem felfedezni egymásba karolva sétálgatni. Megállnak, Chanyeol derekánál fogva magához húzza Hyo Rint. Ő karjait összefonja nyaka körül és megcsókolják egymást.
 Féltékeny vagyok, mert Kai sose lesz ilyen, ha egyáltalán lesz valami köztünk, márpedig nem túl nagy esélyt adok ennek.
- Nem gondoltam volna, hogy Chanyeol valaha is talál magának valakit. – lép mellém kai. Kezembe nyomja a poharat, ő zsebébe vágja egyik kezét, a másikkal meg szája elé emeli a poharat.
- Ez szemét volt. – nézek rá rosszallóan. – Miért ne lehetne barátnője? Fogalmad sincs, hogy hányan lennének Hyo Rin helyében most.
- De tudom, de te nem tudhatod, hogy Chanyeol barátnő téren nehéz eset. Eddig még sose volt szerelmes. Minden interjúban azt állítja, hogy neki nincsen esete, pedig igen finnyás alak.
- Akkor Hyo Rin szerencsés ember.
- Kérdés meddig… Nem sokat adok nekik. – nem bírom tovább hallgatni, a nyakába borítom a poharam tartalmát és elviharzok. Odamegyek Hyo Rinhoz, kitépem kezét Chanyeol markából és elkezdem húzni.
- Engedj el! Én még maradok. – ficánkol.
- Én viszont hazamegyek, és jobban tennéd, ha te is jönnél.
- Mert?
- Majd elmondom, csak gyere. – vet egy pillantást Chanyeolra, aki szomorúan néz. – Adok nektek egy percet, de csak egyet! – elfordulok és türelmetlenül figyelem telefonom kijelzőjét, hogy mikor is telik le az a perc.
- Oké, mehetünk. – nyom még egy puszit az ajkára és elindulunk a kapu felé.
*********************
- Szóval, miért kell ennyire sietnünk? – nézek rá Hyun Ahra, aki elég idegesnek tűnik. Erősen kitépi a kaput, majd végre belekezd a mondandójába az utcán loholva. Alig tudom követni mit mond.
- … és akkor nyakon öntöttem.
- Szóval, Chanyeol nem az, akinek mutatja magát Kai szerint?
- Valahogy úgy. – aggódó tekintete van. Egyelőre nem tudom hova tenni, amit mondott.
- Én nem hiszek Kainak. Eddig tök paraszt volt velünk, honnan a francból tudnánk, hogy nem hazudik?
- Régebb óta ismeri Chanyeolt.
- És? Én kurvára nem látom rajta, hogy Ő ilyen lenne. És ha mégis, akkor majd hagyom. Hyun Ah, még nem is ismerjük egymást. Ehhez sokkal több idő kell. Majd ha baj lesz, lekoptatom, vagy épp ő fog. Mindegy.
- Te tudod… - végre lehiggadt.
- Tényleg leöntötted Kait? – nevetem el magam, amitől neki is mosolyra húzódik a szája.
- Igen. Kár, hogy nem láttad a képét. Biztos nem akarod most megszakítani a kapcsolatot?
- Száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy nem. De kérlek, ezért most ne nézz rossz szemmel Chanyeolra. Szerintem Kai hazudott. Eddig tök kedves volt velem, akkor miért változna meg?
- Jó, igazad van. Nem hiszek ennek a … Fúúú! Hülye, barom, gennyláda… De ennek ellenére se tudom, nem szeretni. Hyo Rin, annyira normális volt abban az 5 percben! Miért nem tud mindig ilyen lenni?
- Ő Kai. – rántom meg a vállam. - Nem értem ezt a faszit, hogy mi lehet az agyában, de biztos vagyok benne, hogy egy tök normális gyerek, csak valamiért velünk bunkózik.
- Én is így gondolom. Lehet, hogy Minhoval jobban járnék…
- Lehet, de hozzád nem Ő illik. – közben már lakás ajtaja előtt álltunk. Kinyitottam az ajtót és azonnal lerúgtam magamról a cipőt. Bementem a fürdőbe, levettem magamról minden ruhát és a zuhany alá álltam. Meleg vizet engedtem testemre, illatos tusfürdővel kentem be magam, majd mikor leöblítettem azt, magam köré csavartam a törölközőt és kerestem egy pizsamát. Elköszöntem Hyun Ahtól, bokámra kentem még egy kis kenőcsöt és befeküdtem az ágyba. Nem kellett sok, szinte azonnal elaludtam Chanyeolra gondolva. Azt hiszem, kezdek beleszeretni.
*********************
- Mi történt veled Kai? – nézek rá csuromvizes hajára.
- Soha többet ne hívd meg ezt a ribancot. Látni se akarom.
- Kiről beszélsz?
- Hyun Ah. Ez egy nem normális csaj. – teljesen fel van háborodva, mintha őt vádolnák azzal, amit nem is ő tett.
- Miért, mi volt?
- Mindegy. – legyint egyet. – Inkább fejezzük be ezt a bulit. Pihennem kell.
- Most ne már, hogy miattad fújjuk le. –jön oda Chen. – Lazulj már.
- Én most nem tudok. Inkább elmegyek, majd alszok egy hotelbe. – azzal bemegy a teraszról egyenesen a szobájába. Követem. A fiókjaiból kivesz egy sporttáskát, egy pólót, alsót, nadrágot meg még pár dolgot. Ezeket belerakja a táskába, majd leveszi ingjét és a többit, majd átváltja ezt egy lazább öltözetre. – Most mit bámulsz? – felhúzom a vállaimat.
- Azt, hogy egyszerűen nem értelek. Most miért lettél ilyen ideges?
- Nem rád tartozik. Ha most nem haragszol, én elmennék. Majd holnap dél körül jövök. – kiengedem, had menjen. Becsukom az ajtót magam után, levetem zakómat, amit ledobok a földre, kicsit lazítok a nyakkendőmön és belevetem magam az ágyba. Minden olyan zavaros. Kifújom a szememből a hajam, és a plafont bámulom. Annyira elpilledek, hogy fél óra után minden elsötétül körülöttem, elalszok.