17.

* Kai PoW*

- Öhm… Hát ha akarod. – nem akarok rányomulni, de tudom, hogy iszonyat nehéz lesz magamon uralkodni.

- Igen, szeretném. – kislányos mosolyával elvarázsol. Bemegy a szobájába, én meg azonnal követem, de mire beérek, ő már sehol sincs. Először azt hiszem, hogy azért tűnt el, hogy megijesszen, ezért elég elővigyázatosan lépek be, nehogy megijedjek, de akkor látom, hogy a fürdőből kiszűrődik a fény. Persze, hisz át húzza az aznapi ruháját egy pizsamára. Mivel nekem nincs sok választásom, ezért leveszem a pólóm, így csak egy melegítő nadrág marad rajtam. Bebújok az ágyba és csendben várom, hogy Hyun Ah visszatérjen. Körbepásztázom tekintetemmel a szobáját, ami elég csajos, már csak a sok össze-vissza dobált ruha miatt is. Velem szemben egy fésülködő asztal van, amiben meglátom saját magam. A kis asztalkán tele van ékszerekkel, parfümökkel és egyéb csecsebecsékkel. A legfeltűnőbb darab mégis a rózsaszín, tollas boája, ami a tükör mentén lógott lefelé.

- Itt. – lép ki bájosan a fürdőszobából. Egy egyszerű hálóinghez hasonlító, hosszú póló van rajta, de ez is iszonyat jól áll neki. Haja fel van tűzve, kis, rakoncátlan tincsei viszont kiállnak elől. Befekszik mellém és lekapcsolja a lámpákat. – Jó éjt.

- Neked is. – bújok bele a takaróba. De egyszerűen nem megy az alvás, fél óra múlva megunom a forgolódást.  – Hyun Ah? Ébren vagy még?

- Most már igen. – mondja álmos hangon. Kómás fejét felém fordítja és belenéz igéző szemeivel az enyémbe. – Mi van?

- Nem vagyok még álmos, bocsi.

- Ezért fel kellett ébresztened engem is?

- Unatkozok.

- Mit akarsz? Mit tegyek? – türelmetlenkedik.

- Jó, akkor aludj vissza, bocsi, hogy felébresztettelek. – azonnal hátat fordít nekem, hogy tovább aludjon, de egy perc se telik le, visszafordul.

- Jó, most már akkor mindegy. Köszi.

- Ne haragudj, jó?

- Jó. Akkor, most ne untass, ha már felébresztettél. – erre vártam már, hogy ezt mondja. Olyan hirtelen tapadok ajkaira, hogy fel se tudja fogni, mit is művelek vele.

- Héé… Én nem ilyesféle szórakoztatásra gondoltam. – lök el magától.

- Hát?

- Beszélgessünk.

- Ahogy akarod. Játszunk kérdezz-feleleket. Kezdjél.

- Milyen volt először a színpadon állni?

- Annyira éreztem, hogy valami olyat fogsz kérdezni, ami a munkámmal kapcsolatos. Nos, elég furcsa volt. Persze, agyon izgultam magam, de hamar feloldódtam, mikor beindult a zene és láttam a körülöttem forgolódó 11 társamat, akikkel tényleg összenőttem.

- Ez aranyos. – olyan édes, mikor vigyorog. – Most te kérdezel.

- Volt már pasid?

- Igen.

- Hány?

- Na, egyszerre csak egy kérdés. – csap a vállamra.

- Légyszi, mond meeeg. – faggatom.

- Jó, hát… azt hiszem 3, de ezek közül egy volt a komolyabb.

- Oh, és mi történt?

- Most már én jövök. Debütálás előtt volt barátnőd?

- Nem.

- Mivel te is kettőt, ezért én is. – olyan édes vigyora van. – Az igaz, hogy lett volna egy másik tag, de végül nem került be?

- Sajnos igen.

- Miért sajnos?

- Elmondom, ha te is elmondod, hogy mi történt a pasiddal.

- Legyen, de te kezdesz. – ült fel izgatottan.

- Okés. Igazából az volt, hogy már majdnem el volt intézve minden… amikor úgy döntöttek, mégse Ő lesz a csapatban. – nyeltem egy nagyot. – Igazából nagyon hiányzik, azóta nem is találkoztunk, mióta eltanácsolták.

- Hogyhogy? – felém kúszik pár centivel, hogy hallja halk suttogásomat.

- Mert nem volt időnk a fellépések miatt, pedig Ő olyan… olyan jó haver volt. Azt hiszem még mindig mérges vagyok, amiért nem ő került be a bandába, úgy érzem, hogy Moon Kyu hiánya az, ami befolyásolja a kedvemet a fellépéseken, satöbbi.

- Ez de édes. – meglepetésemre átölel.

- Hallgatlak. – végighúzom a kezemet egy puha tincsén.

- Igazából semmi érdekes, kitalálta három hónap után,hogy már nem szeret.

- Úristen, de köcsög, már bocs.

- Nem, tényleg az volt, jobb is, hogy vége lett.

- Egyet értek. – bólogatok hevesen. – Khöm… Hyun Ah, nyomod a combom. – nézek a könyökére, ami belefúródik a lábamba, nem is messze érzékeny pontomtól. Ő is odanéz, majd hirtelen elkapja onnan a karját.

- Ne haragudj. – illetődik meg,

- Semmi. – mióta vele vagyok, folyton csak vigyorogni tudok, és ez olyan fura, főleg tőlem. Megfogom a nyakánál fogva és magamhoz húzom.

- Ez nekem fáj te barom. – csap a hasamra. Ennek eredménye képen párnacsatába kezdünk, de véget ér, mihelyst Hyun Ah akkorát ásít, hogy majd bekapja a fejem.

- Inkább aludjunk. – javaslom.

- Benne vagyok. – befekszek, majd utána ő is, és odabújik hozzám.

- Jó éjt. – adok egy puszit a homlokára.

- Neked is. – tátogja már csukott szemmel. Fejemet ráhajtom az övére, és elalszunk.